Filter

Még több influencer kampányt 2018-ban!

2017. december 30. - matastik.szilvia

2017-ben az influencer marketing igazi bűvös szó volt a marketingesek és a PR-sek szókincsében. A márkák vagyonokat költöttek el a közösségi média véleményvezéreivel való együttműködésre nemcsak külföldön, hanem itthon is. A cégek a nagy influencerek mellett felfedezték maguknak a kicsiket is, akikből egyre többen lettek, miközben a nagyok még nagyobbakká nőttek. Mindemellett pedig elindulni látszik a területnek a szabályozása is, legalábbis, ami a reklám megjelöléseket illeti. Na és mire számítsunk 2018-ban? Fullon lesz az Instagram és a YouTube fizetett együttműködésekkel?

zip-3037698_1920.jpg

Ha egy cég még nem kezdett el véleményezérekkel dolgozni 2017-ben, akkor 2018-ban majd fog – legalábbis ezt jósolják szakértők az influencer marketing trendjeire vonatkozóan. Mert nemcsak arról van szó, hogy a tévé már inkább csak háttérzaj, hogy egyre többen használnak ad blockereket, és hogy a reklámzajban szép lassan immunissá válunk a hirdetésekre, hanem arról is, hogy egyre nagyobb számú fizetőképes célközönséget a közösségi médiában lehet elérni, a közösségi média felhasználóit pedig jobban érdeklik a hozzájuk hasonlók véleménye, ajánlása, tapasztalatai.

Vagyis, a véleményvezérekre kíváncsiak.

Azok a márkák pedig akik már eddig is, illetve ezentúl majd a véleményvezéreknél költik el marketing büdzséjük jelentős részét stratégiai szerepet szánnak majd nekik. A PR Daily vagy a Forbes által is megkérdezett szakértők szerint a sokszor egy-egy együttműködésre korlátozódó influencer kampányok helyett egyre több cég igyekszik majd az új évben partnerséget, hosszú távú együttműködést kialakítani, márkanagyköveteket keresni az influencerek körében. Teszik mindezt úgy, hogy integrálják kampányaikban a nagy (itthon több százezres, külföldön sok milliós), közepes és kicsi véleményvezérekkel való együttműködést. Sőt, a jóslatok szerint egyre több cég fogja (végre) felismerni, hogy a követőszám nem minden: a hiteles arcokat keresik majd a márkáik mellé, olyanokat, akik elkötelezett táborral rendelkeznek.

media-998990_1920.jpg

Követőként hol találkozunk majd még több fizetett együttműködéssel?

Az Instagram térhódítása várhatóan nem áll meg, de felértékelődik majd az Instagram sztorik szerepe. Bár sok márka ódzkodik tőle (ahogy a munkám során ezt én is tapasztalom: mert, mint mondják az ügyfelek, nem olyan a minősége, és nem marad meg a tartalom), de ha a szerepe szerint kezdik el használni, meglátják benne a potenciált. Nem kellenek kiugróan jó minőségű képek, vagy órákig komponált videók a sztorik közé, kreatív ötletekre, ügyesen elhelyezett linkekre és a 24 órás láthatóságot kihasználva jó időzítésre van szükség, hogy működjön a felület. Az Instagram sztorik mellett a videós tartalom megy majd nagyot az évben. Legyen az a YouTube, a Facebook live vagy Instagram sztori, a videó autentikus, jobban megragadja a figyelmet, vicces, és könnyen kitűnik a sok azonos stílusú, beállított fotó közül.

Miért lesz jó mindez nemcsak a merketingeseknek, de a véleményvezérek követőinek is?

Nos, minél több márka akar véleményvezérekkel dolgozni, utóbbiaknak annál több lehetőségük lesz válogatni az ajánlatok közül. Persze eddig is mondhattak nemet egy megkeresésre, de több ajánlat közül még jobban tudják szűrni, ami nekik és követőiknek érdekes. Az új márkák megjelenése és az igény a hosszabb távú kooperációkra pedig több teret enged a véleményvezéreknek kísérletezni, új dolgokat kipróbálni, a követők pedig így még érdekesebb és izgalmasabb tartalmakat kapnak, amit élvezni fognak.

A bejegyzés trackback címe:

https://influencer.blog.hu/api/trackback/id/tr7213535275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása