Filter

Véleményvezérek is kiálltak a Magyar Hospice Alapítvány mellett

2017. november 05. - szabo.kata

Egy összefogásnak nem kell mindig szervezetten létrejönnie, sőt! Az online térben elég gyakran tapasztalni, hogy az emberek random elkezdenek tömegesen kiállni egy-egy fontos ügy mellett. Persze sokat segítenek az önszervezésben olyan ismert influencerek, akik alapvetően nagyobb közönséget érnek el. Ilyen összefogásnak lehettünk tanúi az elmúlt napokban a Magyar Hospice Alapítvány kapcsán is.

hospice-hands.jpg

November elsején adta hírül az RTL Klub esti híradója, hogy heteken belül bezárhat a Magyar Hospice Alapítvány által működtetett Budapest Hospice Ház, mert egyszerűen nincsenek további források a fenntartására. Az intézmény 10 ágyas fekvőbeteg ellátást biztosít gyógyíthatatlan betegek számára, emellett pedig további 100 pácienssel otthonaikban foglalkoznak. Elképesztően fontos munkát végeznek, amihez kapnak pénzt a társadalombiztosítótól, ám ez költségeik felét sem fedezi, így adományokból és egyszázalékokból pótolják a hiányzó részt. Ez a hiányzó rész most 50 millió forintra rúg. A hiány oka több összetevős: az adományok folyamatosan csökkennek, és rájuk nem vonatkozik az egészségügyi bértábla, ezért szakdolgozói fizetések emelését is nekik kell fizetni, ami jelentősen megnövelte a havi kiadásaikat.

A hírekben terjedő információk megdöbbentették az internetezőket, köztük több befolyásos véleményvezért is, akik szinte azonnal felemelték a hangjukat a Hospice Ház és az alapítvány mellett. Többen és többféleképpen.

Nyári Krisztián egy nagyon szimpatikus és logikus ötlettel állt elő: ha mind az 50 ezer követője utalna egy ezrest az alapítványnak meg is lenne a hiányzó 50 millió. Úgyhogy tettre fel, tegyék is ezt meg! Egyszerű, tömör és lényegre törő.

Tóth Vera egy személyes történettel vezette rá követőit arra, miért is olyan értékes a Ház munkája, és miért kell támogatni a fennmaradását. Az énekesnő a bankszámlaszám mellett már a mindenki számára könnyen kivitelezhető SMS-sel/telefonhívással adományozó lehetőséget is reklámozta.

Erzsi Fenevadovna, vagyis magyar hangja, Homonnay Gergely pedig leginkább a hír terjesztésében és magyarázatában játszott fontos szerepet, a tőle megszokott vehemens és kritikus hangnemben. Ugyanakkor a bejegyzése alatti kommentekben elkezdett terjedni annak módja is, hogyan segíthetik az emberek közvetlenül az alapítványt.

A véleményvezérek hatása fontos szerepet játszott abban, hogy az internetezők körében egy olyan rendkívül egyszerű önszervező mozgalom induljon, melyben megosztották (és osztják most is), főként Instán és Facebookon annak az SMS-nek a screenshotját, amit az alapítvány támogatására küldtek. Egyre több és több storyban jelent meg az SMS és a felhívás az általam követett profilok között is, aminek van egy nagyon fontos ereje: azt érezteti, hogy egy ilyen egyszerű dolgot te is megtehetsz, kár belőle kimaradni! És tényleg kár, szóval, ha támogatnátok az alapítványt, utaljatok tetszőleges összeget a 10300002-20329055-70073285-es bankszámlaszámra, vagy hívjátok az 13600-as telefonszámot/küldjetek rá SMS-t annyival, hogy 83. Az adakozás attól függetlenül is nagyon fontos, milyen előrelépés történik időközben az ügyben.

Tetszett a bejegyzés és nem maradnátok le a legfrissebbekről? Kövessetek minket Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://influencer.blog.hu/api/trackback/id/tr4313183284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2017.11.06. 12:24:41

Nagyon jó dolgot csinálnak, fontos hogy tudjanak működni! Remélem nem lógnak az ügyön a szokásos pénzéhes semmirekellők!

sunabajnok 2017.11.06. 13:08:03

Nem értem az álamot (smittmódra bocsi)
Az elfekvőket szépen sorban számolja fel, a bentlakásos otthonokba több hónapos a várólista, a családok pedig nem engedhetik meg maguknak,hogy valaki feladja a fizetését havi 40 ezres ápolási díjért. Nettó szívás,ha mind a 4 nagyszülő betegeskedés után megy el.
Szintén nem megoldás ha a napi 8 lyukas órába maszekba kell fizetni valakit minimum 1000/órával számolva már megint egy vagyon.
Én inkább szaporítanám az efféle intézményeket.

vaffanculo 2017.11.06. 15:05:17

Arról nem beszélve, hogy a Pénztáros Lőrinc és társai által ellopott vagyon töredékét erre (is) lehetne fordítani...
süti beállítások módosítása