Filter

Kiírja vagy ne írja? #promocio

2017. október 12. - juhaszszabo.csilla

Az online világban ma már nem a márka mondja meg nekünk, hogy mit gondoljunk róla, hanem az influencerek. Termékelhelyezéstől kezdve, hosszabb együttműködéseken, kampányokon keresztül rengetegféle szponzorációra láthatunk példát Magyarországon is, nem csak nemzetközi viszonylatban. Miért kellenek a szponzorációk, és miért fontos, hogy a szponzorált tartalmakat jelöléssel egyértelművé tegyék a követőknek is az influencerek?

design-by-aikonik-flatlay.jpg

Szögezzük le az elején: fontos, hogy a márka, azaz a megrendelő tisztában legyen azzal, hogy nem az influencer a kiváltságos, hogy őt reklámozhatja, hanem ő maga a szerencsés, hogy a választott véleményvezér szívesen azonosul a termékével, és ajánlja őt a követőinek. Ugyanis annál jobb reklám kevés van, minthogy egy számunkra hiteles, kedvelt személy mondja valamiről azt, hogy jó. Képesek olyan termékek megvásárlására is meghozni a kedvünket, amit egyébként nem vennénk meg. Ezt szerintem még mi, – akik velük dolgozunk, tudatosan követjük őket, – sem tudjuk kivédeni. (Néha ér engedni a csábításnak :)) Nem is baj ez. Sőt, ebből látjuk mi is, saját bőrünkön tapasztalva, hogy működik az influencer marketing.

De legalább ugyanennyire lényeges az is, hogy az influencer felelősséget érezzen, hogy a közönségét tájékoztatnia kell arról, hogy ezért ő fizetséget, terméket, ellenszolgáltatást kap. Ahogy a törvények szerint jogunk van arra, hogy tudassák velünk, hogy fizetett tartalmat látunk mondjuk egy-egy filmben vagy sorozatban, jogunk van arra is, hogy tudjuk, kedvenc influencerünk csak fizetett posztokkal áraszt-e el minket, vagy van még olyan tartalom, amit saját ötletétől vezérelve mutat be nekünk. Ez így fair a követőkkel szemben, és nem szép dolog az, ha az influencer és a márka is úgy gondolja, hogy felesleges erről informálniuk a közösséget. Mi úgy látjuk, nagy a lazaság és sok bizonytalanság van még ezen területen mindhárom fél fejében, és amíg ez törvényileg nem lesz megfelelően lefektetve, a rendszer követhetetlen marad. (A szabályozásról majd bővebben később, egy másik posztban.) Addigis járjuk körbe a szponzoráció témát.

Mi a szponzorált poszt hozadéka az influencer számára?

  • Fizetséget kap a munkájáért.
  • Az anyagi bevételt csatornája/profilja fejlesztésére tudja fordítani. Míg régen elég volt, ha érdekes, egyedi tartalmat hoztak, a közönség ma már elvárja, hogy technikailag is a legjobbat kapja kép- és videóminőségben.
  • Márkanagykövetté válik a követői szemében.
  • Felfigyel rá a többi márka is, újabb megkereséseket kap.
  • Egyre értékesebbé válik.
  • Motivációt ad neki, megbizonyosodást, hogy a nagy gonddal építgetett profilja valóban meghozza a várt sikert.

Fontos, hogy az influencer ismerje a közönségét, és tudja, hogy a szponzorált poszttal ők is szívesen azonosulnak. Ha ez így van, win-win, ha nincs, jön a kommentáradat és a számonkérés is akár, a követők ugyanis átlátnak a szitán. Fontos az átláthatóság, hisz az influencer akkor válik teljességgel hiteltelenné közössége szemében, ha kiderül róla, hogy valamit szándékosan elhallgat. Ezért is lényeges az influencer számára, hogy egyértelművé tegye a követői számára, melyek a támogatott posztok.

Fontos, hogy az influencer nevelje is a követőtáborát. Így tett például Maris is, aki nyíltan beszél arról, miért is van szükségük a szponzorációkra.

Mi a hozadéka a követők számára a szponzorált posztoknak, illetve azok feltüntetésének?

  • Megerősíti őket, hogy a követett influencer nemcsak számukra, hanem a márkák számára is fontos.
  • Új dolgokat ismerhetnek meg általuk, és rögtön egy véleményt is láthatnak, olvashatnak a termékről.
  • Nem érzik magukat átverve.
  • Jobb minőségű tartalmat kapnak.

Szerintünk elengedhetetlen, hogy az influencer felvállalja a szponzorációt, erre törekszünk a munkánk során, és nem csak a törvényi előírások miatt. Viszont ahhoz, hogy ez egészségesen tudjon működni, az influencernek kell odafigyelnie, hogy mennyi együttműködést vállal, és hogy milyen gyakorisággal időzíti azokat. A követők ugyanis amellett, hogy elvárják, hogy a tudtukra adják, fizetett-e a tartalom vagy sem, pálcát is törnek fölöttük, ha soknak találják a mennyiséget. A hiteltelen influencer pedig nem értékes. A márka felelőssége, hogy ne használja el az influencert, az influencer felelőssége pedig az, hogy megválogassa, mikor, milyen és mennyi szponzorált tartalmat posztoljon.

És az sem baj, ha egy kicsit jobban átgondolja, milyen témával köti össze a márkát népszerűsítő posztot.

Tetszett a bejegyzés és nem maradnátok le a legfrissebbekről? Kövessetek minket Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://influencer.blog.hu/api/trackback/id/tr4512956815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes Ió 2017.10.12. 18:34:29

Minek? Akkor én is írja ki hogy pénzért kommentelek?

szabo.kata 2017.10.16. 11:24:29

@ÉhesIó: Szerintünk mindenképpen fontos kiírni, ha elolvastad a posztot, azt is tudod, hogy miért ;)
süti beállítások módosítása